Bonnes vacances! 2. semaine

Az ebéd utáni kávé után írok. Milyen tökéletes lenne, ha a kávémat kortyolgatva írnék, de ez a hétvége messze nem a tökéletességről szól és a kávét már kutyafuttában megittam. A hosztkisfiú alszik, a hosztkislány a szomszéd srácokkal bandázik, én meg végre szusszanok egyet az egész hétvégés meló során először. Tegnap délben hagyták el a szülőegységek a süllyedő hajót és vette kezdetét a ma kb. délután 4 óráig ígérkező káosz. Anyuka születésnapját januárban ünnepeltük, apuka akkor kért meg, hogy február utolsó hétvégéjén pesztráljam a Gézengúzokat, amíg ők kiruccannak Hawaii-ra. Nem nyugi, csak Rotterdamig mentek. A pluszmunkáimért cserébe ők fizették a privát nyelvtanfolyamot, és már akkor is úgy éreztem, hogy ennyivel tartozom nekik. Úgy érzem egyébként, hogy egész jó a balansz a család és köztem, például szerda esti babysit után, amikor anyuka már itthon volt, összekészülődtem, magamra húztam a hosztanyámtól beszerzett új kedvenc pulcsimat és felkentem két réteg szempillaspirált, letáncoltam a konyhába és megbeszéltük anyukával, hogy másnap este meg ők going out-olnak és elmennek moziba. Még hajszárítás közben jutott eszembe, hogy megmondom neki, hogy másnap este menjenek ők nyugodtan valahová, mert én aztán pénteken is készültem a városba, szóval az nekem 2, nekik 1 szórakozós este, tök jó. Aztán a hosztanyám megelőzött és rákérdezett, és megállapítottuk, hogy igen, az úgy egész jó együttműködés lenne. Egyébként az eredeti heti beó-mon is szerepelt a csüt. esti babysit, fehér javítófilccel áthúzva. Mert hétvégén készültek ugye Rotterdamba, ezért kihúzták, de jól alakult így a hét, nem kell mindig a papírformához ragaszkodni. Úristen, mennyit tudok a semmiről írni! Erre nem osztanak Nobel-díjat vagy valami? Na, amiről igazából mesélni akarok, az a 2. vakációs hét!

A 2. februári vakációs héten dolgoztam. A kislánnyal töltöttem több időt, a kisfiút szokás szerint minden nap leadtuk a nounou-nál (gondozónéni, akibe szerencsére C abszolút szerelmes). Hétfőn hosztkislánnyal megcéloztuk az uszodát. Apuka rajzolt nekem térképet, összeszedtük a törölközőket, az úszószemüveget és egy labdát, magunkra húztuk a fürdőruháinkat, megcsodáltuk a tükörben, hogy milyen szép a fürdőruhánk és a hajunk, és beültünk a kocsiba. 10 perc alatt ott is voltunk, irány a víz! Az uszoda elég klassz, labdáztunk, aztán aqua fitness vette kezdetét és C.-vel mi is tornáztunk rá. Tisztára a bulgáriai vízitornára emlékeztetett - jó, nem minden nap tartottuk meg, de végül is valami hasonlót csináltunk mi is. Kedden délelőtt megnéztük az Aladdint, mert mondtam C-nek, hogy még sosem láttam. Hát, sokkal okosabb nem lettem, nagyon szép a film képi világa és az még megvan az elején, hogy a gonosz árustól Aladdin megmenti Jázmint, de aztán nem nagyon tudtam követni. Talán még korán van ahhoz, hogy franciául nézzek meséket. De jó volt ez így, C-t abszolút lekötötte, addig is csendes pihenő üzemmódban voltunk legalább. Délután felhúztam a futócipőm és másfél órát futottam, majd este megérkeztek a gyerekek nagyszülei, és a következő két napot lényegében együtt töltötték/töltöttük. Este tortáztunk a nagypapa születésnapja alkalmából, majd szerdán délelőtt megint futni mentem, azután pedig kint ragadtam velük az udvarban és jót beszélgettünk. Ők is beszélnek nyelveket, ha jól emlékszem, 7 éve kezdtek el angolul tanulni. A nagypapa éppen egy spanyol könyvet lapozgatott, így jött a téma. Együtt ebédeltünk, aztán délután bevillamosoztam a nyelvsuliig és üldögéltem ott 1-2 órát a könyveimmel. Este Kelsey-vel ettünk citrom sorbet-t a belvárosban és elhagytam a 2. pár fekete kesztyűmet is. Csütörtökről úgy látom, nem írtam semmit a papíromra, amiről most puskázom a programokat. De amúgy arra emlékszem, hogy a nyelvsuliba készültem beülni és tanulni egy kicsit, de végül nem mentem. Úgy rémlik, hogy elütöttük az időt a nagyszülőkkel és szusszantam egyet – néha pihizni is kell. Aztán pénteken újra usziba mentünk, csak ezúttal összesen hatan, a két hosztgyerek, a nounou, a nounou lánya és egy kislány akire vigyáztak, meg én. Nounou meghívott, hogy ebédeljünk nála, aztán egész délutánra ott ragadtunk. A hosztkislány jól elvan a nounou lányával, és egész délután TV-ztünk, gyurmáztak. Épp olvastam a telefonomon ebéd után, amikor nounou elkezdett kötni, úgyhogy aztán én is kötöttem végül. Hát, nem gondoltam volna, hogy Észak-Franciaországban egy napos februári délutánon meló közben kötni fogok, de így alakult! Amikor a telefonomra néztem, már bőven ideje volt indulni, mert anyuka is akkoriban volt esedékes hazaérni. Üzenet egyelőre nem volt a telefonomon tőle, amikor elindultunk, aztán amire hazaértünk, már igen, mert kiderült, hogy kicsit előbb végzett a munkahelyén. Jól jártam, mert volt ideje kiszanálni a gardróbját, és a kinőtt cuccait nekem adta, hogy válogassak belőle. Volt pár jó darab, szóval örültem neki. Este Kelsey-vel és egy amerikai párocskával a Café Oz ausztrál bárt céloztuk meg és aztán Kelsey-nél ragadtam éjszakára. A párocska egyébként átutazóban volt, Cambridge-ben élnek Angliában, és Couchsurfingen beszéltük le a találkát. Jó estét zártunk, én egy 5 ausztrál sörből álló Beer bucket-et osztottam meg az amcsikkal, míg Kelsey koktélvödröt ivott. Kellemesen feltöltődtünk a hétvégére, aztán reggel csendben készülődtem, hogy ne keltsem fel K-t, de aztán egy „Hey Ági, I love you.”-val köszönt el, és fordult a másik oldalára. Felültem a villamosra, hogy 10-re hazaérjek babysittelni, amíg a szülők edzenek és bevásárolnak, és néztem a nagy ürességet a villamoson. A szombat délelőtt 9 még határozottan korai időpont volt ahhoz, hogy túl sokan ébren legyenek Lille-ben.

A játék tárgya az volt, hogy hosztkislány a ház különböző pontjaira elpakolta a plüssállatkáit és nekem meg kellett azokat keresnem. Felkészült volt a kiscsaj, mert felírta, hogy mit hová tett, arra az esetre, ha valamit nem találnánk meg. Közben adott apró segítségeket, de gyakorlatilag így is végigmásztuk hármasban a lakás mindhárom szintjét. Ezért sem volt túl nagy a lelkiismeret-furdalásom, amikor délután elindultam futni és közben bérletet meghosszabbítani, és dodgemek között kötöttem ki, sült krumplival a kezemben. Fogalmam sincs hogy történt! Komolyan! Egyszer csak ott termett a kezemben és utána kötelességemnek éreztem körbesétálni a környező utcákat és megnézni az összes cukrászda és cipősbolt kirakatát. Rövid anekdota, úgy vásároltam sült krupmlit, hogy franciául megkérdeztem, hogy "Kaphatnék sült krumplit?". Nem sikerült eladnom az eladónak, hogy beszélek franciául. Angolul megkérdezte, hogy kicsit, közepeset, vagy nagyot. Megkérdeztem, hogy melyik mekkora, mire a falon lévő papírdobozkákra mutatott. Megbeszéltük! A beszélgetés valahogy így zajlott:
- Est-que je peux avoir des frites?
- Big, medium or large?

Azóta Kevintől (egy francia barát) megtudtam, hogy ha valaki "Est-que je peux avoir"-ral kezdi a kérdést, az azonnal elárulja magáról, hogy nem francia. :D

Vasárnap fél kettőkor Kelsey-vel és Ally-vel volt találkozóm. Kelsey még szombaton írt, hogy meglepetéssel készül. Kérdeztem, hogy együnk-e mielőtt megyünk, azt válaszolta, hogy ne. Gondoltam, nála fogunk ebédelni, úgyhogy bedobtam egy táblacsokit a táskámba. Aztán végül nem hozzá mentünk, fura is lett volna ha hétvégén főzöget a lakásban, amikor a hosztcsalád is otthon van. De egyébként mint már az első hetes vakációs bejegyzésben írtam, jókat főzött. A Wazemmes piacra és egy korcsolyapályához mentünk el végül. A piacról még neten olvastam nem sokkal az ideérkezésem után, amikor szörföltem a neten látnivalók/tennivalók után, és a lille-iek is ajánlották, hogy érdemes megnézni. Szóval örültem a lehetőségnek, hurrá, menjünk, aztán amikor a piacon majdnem elütött minket egy kisteherautó, akkor már értettem, miért nevezik páran veszélyesnek a helyet. Nem kifejezetten az egyébként, és a sofőr is figyelt, de tény, hogy kaotikus a hely. Talán erről készítek egyszer egy fényképes bejegyzést, ha sikerül a nagy tömegben fotókat lőni. Mandulás-csirkés pitét ebédeltem, Kelsey sajtos-csirkés pitét evett, na ez egy klassz pontja volt a mászkálásnak! Egy árusnál megálltunk, mert jól néztek ki a piték, de nem értettük mi van benne. Pár szót elkaptam abból, amit a husi fekete hajú nő magyarázott a vásárlóknak, de nem voltunk kisegítve. Megkérdeztem, beszél-e angolul. Mondta, hogy nem és félhangosan elkiáltotta magát, hogy ki tudna fordítani. Két nő a pult másik oldaláról jött oda segíteni, így végül sikerült pitét vásárolnunk. A piac után egy korcsolyapálya büféjében kötöttünk ki, és alma-eper juice-t ittam és felkínáltam a csokit a társaságomnak, akik palacsintát is ettek. Én meg banán chipset és mandulát. Lőttünk pár képet, kibeszéltük az elmúlt napok történéseit és elindultunk a Pékségbe. :D

A Pékség (La Boulangerie) egy bár. Couchsurfingen szerveződött egy kis csoport, Kevint is ott ismertem meg, akiről fentebb írtam. Eredetileg egy cseh lány írt French-English Exchange címmel posztot arról, hogy szívesen találkozna franciákkal nyelvgyakorlás céljából. Aztán erre kb. 15-en válaszoltunk, az elején jó páran franciák, aztán csatlakoztam, hátha én is találkozom olyasvalakivel, akivel később tudok franciául beszélni. Kétségkívül jót tenne a gyakorlás. Nagyon szép nyelv, de nehéz is tud lenni. Hát ebből a rengeteg emberből lett a végén Kevin, aki el is jött. A cseh lány a vakációs heteit nem Lille-ben töltötte, mint ez később kiderült, így őt nem ismertük meg, viszont Ally hozott még egy német lányt, aki szintén Au-pairként dolgozik itt, úgyhogy egész jó kis banda jött össze. Kávék, citromos tea és kóla mellett beszélgettünk az utazásainkról, terveinkről. Azóta is összejárunk, pénteken Kelsey, Kevin és én ültünk be teázni és palacsintázni egy a főtér melletti étterembe. A Pékségben egyébként tök jó fejek az alkalmazottak, bemutatkoztunk, mert előző este asztalt akartam foglalni telefonon és a srác mondta, hogy felesleges. Aztán amikor megérkeztünk, 2 perccel nyitás előtt, kezet fogtunk, de a nevére nem emlékszem. Mindegy, azt tervezzük, hogy vasárnaponként vagy amikor ráérünk, megyünk, szóval lehet hogy amolyan törzshely lesz. Kényelmes, több terem is van, és nagyobb, pl. 6 fős asztalok. A kiszolgálás meg végleg nagyon cuki, végül a német csajok németül rendelték a kávéjukat, mert a srác kérdezte, hogy honnan jöttünk és kiderült, hogy beszél valamennyire németül. Nagyon vicces volt.

Itthon vacsira boeuf bourguignon-t ettem, a család pedig utánam 10 perccel ért haza, ők Belgiumba ruccantak ki új bútort nézni és mekizni.

a kis photosession

egy frissebb kedvenc:

Most már nagyon el akarok kezdeni dalszövegeket fordítani! Még az is lehet, hogy elkezdenék beszélni tőle szerintem! :D

Bye-bye.

Bonnes vacances!

Azaz kellemes vakációt! Ez a hét és a jövő hét iskolaszünet Franciaországban, úgyhogy tiszta Hawaii van itt a gyerekeknek. Azt már írtam korábban, hogy szerdánként egyáltalán nincs suli, és aztán februárban két hét szünet, majd áprilisban is lesz legalább 1 hét. Majd rákérdezek, hátha akkor is 2 lesz, csak még nem tudok róla. Szóval az első vakációs hetem Franciaországban egyszerre volt mozgalmas és pihenős, ami nagyon jól esett most, hogy utolért és hurcol magával a kultúrsokk. De vissza az első franciaországi vakációs hetemre!

Előző hét pénteken este köszöntem el a családtól, az apukát leszámítva, mert ő akkor még nem ért haza munkából. Szombaton reggel indultak nyaralni kellemes meleg érhajlatra, szóval jó nyaralást kívántam, és irány a villamos! Filmezni készültünk K-nál, aki egy amerikai lány, A-val kiegészülve, aki pedig egy német Au-pair lány, mindkettőjük nagyon cuki. 20 évesek, szóval én vagyok a rangidős, de ez nem kiugró különbség. A Remember me című filmre esett a választásunk, miután belenéztünk az Oculus című horrorfilmbe és 5 perc után visítottam, hogy én ezt nem szeretném nézni. Sajnálom, még mindig nem bírom a horrort. A Remember me-nek az elejét és a végét láttam, a film nagy részét kellemesen átaludtam - nagyon hamar be tudok aludni bármilyen érdekes filmen. Ez most azért nem zavart különösebben, mert ezt a filmet már láttam.

Szombaton délben K. barátaival, egy amerikai lánnyal és egy kanadai sráccal volt találkozónk együtt ebédelni. Egy szuper helyen kajáltunk, ahol isteni tésztasalit sikerült összeállítanom, amiről már írtam az előző bejegyzésben. Üldögéltünk ott pár órát, hallgattuk a két mormon lányt, ahogy a vallásukról mesélnek, aztán K-val és A-val besétáltunk a belvárosba a boltokat járni. Csokibolt, mindenes, papír-írószer, cipő, táska, szóval amíg csak a szem ellát. Vettem egy pár touchscreen-es kesztyűt, amivel tudok pötyögni az okostelefonon a fogvacogtató hidegben és nekem elég is volt.K. bírta volna a legtovább, én 2 óránál többet képtelenség hogy boltok látogatásával töltsek. Egyelőre legalábbis. Beugrottunk a kedvenc pékségünkbe, az Arthur & Co.-ba, ahol éppen nem dolgozott K. nagyon helyes leendő férje, de vettünk magunknak bagettet. Aztán szombat este itthon aludtam.

Vasárnap kitakarítottam a szobámat és a fürdőt, olvastam és pihentem, majd délután elmentem megnézni egy Chagall kiállítást Tourcoing-ban. Sok múzeum tart nyitva a hónap első vasárnapján ingyenesen, ezért a Lille-i Szépművészeti Múzeumot terveztem meglátogatni, de ez még várat magára, mert múlt héten neten keresgélés közben rábukkantam a Chagall kiállításra, és tetszett a képeken hogy az összes színt használja. Hatalmas hímzett faliszőnyegekre kellett számítanom (tapisserie). A múzeumba érve megláttam egy biztonsági őrt és mivel mindenki hozzá ment oda, megcéloztam én is őt. Elmondtam neki franciául, hogy nem beszélek jól franciául, ő pedig itt közbevágott, hogy a kiállítást szeretném megnézni. Voilá, megértettük egymást! Mosolyogva helyeseltem, ő pedig mutatta az irányt, hölgyem, erre (olyan jól esik, amikor madame-nak szólítanak!). Úgyhogy irány a kiállítás! Ami szép volt, és kb. 20 perc - fél óra alatt kétszer körbejárható. Ezúttal minden franciául volt kiírva, van amit el is olvasgattam és ennek egy kis részét meg is értettem. A Chagall kiállításon kívül, ami időszakos, bepillanthattam az állandó kiállításba is, amiben volt 1-2 mókás festmény és két nagy fura, olvadó gyertyákra hasonlító szobor. Előre nem néztem utána alaposan Chagall munkásságának, így az ámulás-bámulás után - egy külön helyiségben a művészről készült fotókat és hímzőfonalat is kiállítottak - rengeteg kérdéssel hagytam el a múzeumot. Vajon hogy zajlott a hímzés? A fotókon szereplő nők hímezték a faliszőnyegeket?

Hétfőn tíztől egyig órán voltam az Acada-ban. Nagyon szeretem ezt a nyelvsulit, szerintem tök jó módszerrel tanítanak, beszéltetnek, és nem magolunk be szószedeteket, hanem a szavakat használnunk is kell, mert különböző feladatokat kapunk. Az egyik például az, hogy kártyalapokon igék vannak és a tanársrác egyet letesz elénk, ad hozzá egy névmást éntől őkig, a 6-ból egyet és ebből kell eszkábálnunk egy mondatot. Így találkozik az igeragozás a szókinccsel. Zseniális, nem? Amúgy többesszámban írok és közben 10 privát órám volt az elmúlt 5-6 héten, mert ahhoz a csoporthoz csatlakozom a vakáció után keddenként és csütörtökönként, akik szeptemberben kezdték nulláról. A kihívás adott! Két tanár fogadást is kötött azon, hogy mennyire leszek jó a csoportban. A részleteket nem tudom, de kezd érdekelni, melyikük mire szavazott és mi a tét - bár úgy sejtem szóbeszéd tárgya a dolog, nem függ rajta se Lindt csoki, se galette, se Kriek, se sorolhatnám még mi. :D Szóval aztán hétfőn még pihentem, olvastam és mogyoróvajas-kakaós-mézes-kesudiós kekszet gyártottam. Ezt itt: http://foodmatters.tv/content/one-minute-slice-recipe A kókuszolajat és a vaníliát én kihagytam és így is fincsi volt, 2 nap alatt bepusziltam.

Kedden befejeztem a portörlést, aminek már ideje volt egy hónappal az érkezésem után. Meg főztem gondolom, mint majdnem minden nap és az állatokat is megetettem, mint minden nap - a házban lévő 2 aranyhalat, és a szomszéd szürke macskáját. Folyton bújt a cica, de nem maradtam ott vele. Ja, pszt, csütörtökön nem jöttem haza etetni, de csütörtök este és ma reggel adtam enni, és ma reggel még minden állat élt, szóval hurrá!

Szerdán befejeztem Paula Hawkins - A lány a vonaton című könyvének az olvasását és aztán írtam K-nak, hogy már nagyon unatkozom itthon, és a szomszéd gyerekei is éppen hangosan partiznak, csináljunk valamit! Délután találkoztunk a plázában, és beálltunk a Starbucks előtt kígyózó sorba limonádét venni, amiből citrom hiányában tea és kávé lett. Itt véletlenszerűen összefutottunk a kanadai sráccal, aki az amerikai lányra várt. Vettünk hajvágó ollót, hogy K-val lenyírjuk egymás haját, az utazásainkról beszélgettünk és végül befutott az amerikai lány is, aki nanny-ként dolgozik két családnál is, úgyhogy 4 gyerkőccel együtt érkezett. 1 babakocsiban, 1 az egyik oldalán, 2 a másik oldalán. Tisztára olyan látványt nyújtott, mint egy szupernagyi valami filmből. Egy kicsit haverkodtunk a gyerekekkel angolul és franciául keverve, aztán irány K-hoz. Megvacsiztunk, aztán jött a kanadai srác, elkezdtük nézni a Seeking a friend for the end of the world című filmet és sangríát ittunk. Én felvizeztem, mert egy ponton elkezdtem túl édesnek érezni. Aztán tequila shot-okat is ittunk sóval és citrommal. Kettőt vagy hármat, nem tudom pontosan mennyit, de azt tudom, hogy én ösztönöztem, hogy na még egyet. K. és a kanadai srác még ketten befejeztek egy üveg mojitot, sangríából pedig két 1,5 literes üveg fogyott el. Hajnal 2 körül az ágyra ülve elkezdett forogni velem a világ, úgyhogy az éjszakám a fürdőszobában ért véget, az előző ténykedéseknek köszönhetően, a szervezetem ugyanis sajnos nem képes megbirkózni ilyen mennyiségű alkohollal.

Csütörtökön reggel fél8-kor K-ék nappalijában ébredtem fel józanon, de nagyon gyengén. Még elalvás előtt mentem le a fürdőszobából és takaróztam be egy vékony pléddel, mert nem akartam felébreszteni a többieket. Felmentem K. szobájába, a kanadai fiú már nem volt ott. Lefeküdtem és 10-ig aludtam. K. aznap délután 4 óráig húzta a lóbőrt. Amikor felkeltem, lefeküdtem a nappaliba a kanapéra, mellém telepedett Leila, a cica és dorombolt egy sort, zenét hallgattam a telefonomon, és délután megírtam a francia házimat. Gyakorlatilag nem igazán csináltam semmit, de abból sokat és próbáltam pihenni. Nagyon nem voltam büszke magamra, de ha már ez megtörtént, úgy voltam vele, hogy a legjobbkor történt, mert még volt két és fél napom összeszedni magam a hosztcsaládom érkezése előtt. Annó Hollandiában is volt egy ilyen megcsúszásunk, az is még az elején, nem sokkal az érkezésem után, akkor erről nem meséltem. Nem voltam büszke rá, és most sem vagyok az, de túl vagyunk rajta és az élet megy tovább. Szóval K. 4-kor lejött és elmesélte, hogy a kanadai srác reggel 6-kor lépett le. Megreggelizett és besétáltunk a belvárosba, hogy megmutassa a kedvenc lakberendezős boltját, aztán ettünk a Mekiben, vettünk másnapra bagettet és hazamentünk megnézni a Best of me című elég klassz filmet.

Pénteken 10-re suliba mentem, és 3 óra tömény francia tanulás után totálisan lefáradtam. Ez jól is esett azért. A suliból gyalog tettem meg az utat K-ék házáig - ez egyébként 1 metrómegálló -, mert sütött a nap és közben lefotóztam 1-2 épületet. Van egy gyönyörű tér útközben egy nagy templommal, körben boltok, pékségek, ez az egyik kedvenc helyem Lille-ben, amit néha keresztezek. K-val hajat nyírtunk, amitől kicsit tartottam, mert az eddigi leghosszabbra megnövesztett hajamból készültünk vágni. De az eredmény jó lett, K.-nak is tetszett az övé, és az enyémnek is sokkal dúsabb hatású a vége, miután a száraz végeket levágtuk. Kint még mindig sütött a nap, ami meglepő volt az előző napi esőzésekhez képest, úgyhogy délután nézelődtünk a belvárosban. Este megegyeztünk egy rémisztő és egy kedves film megnézésében. A rémisztő a Dreamhouse volt, ami nekem nagyon tetszett és csak ajánlani tudom. Kicsit A lány a vonatonra emlékeztetett. Aztán vacsiztunk, K. isteni csirkés-marhás-zöldséges kuszkuszt főzött. amiről még képet is küldött az anyukájának, mondván "Tudok főzni!". Elalvás előtt a Like Sunday, like rain című filmmel zártuk a vakációt, amit azért választottunk, mert egy nanny lányról és a gyerkőcről szól és ez témába illő volt. Megint egy szuper film, vigyázat, nagyon ajánlott és nem csak Au-paireknek!

Szombaton visszatornáztuk a matracot, amin aludtam, a padlásszobába, ami a létező legszuperebb padlásszoba, amit eddig láttam, aztán összeszedtem minden cuccom. K. a kezembe nyomta az alkoholos üvegeket egy zacskóban, hogy nem szeretné ha a hosztszülei ezt a szelektívben találnák. Elbúcsúztunk, és a részegségünket beledobtam egy kukába félúton az állomás felé. Hazaértem, elindítottam a mosógépet, elpakoltam a konyhát és elindítottam a mosogatógépet, befejeztem Alessandro Baricco Selyem című könyvét és leültem megírni ezt a bejegyzést, amit most este fejezek be, mert közben hazaért a család a nyaralásból, egy kicsit beugrottam babysittelni és csomagom is érkezett otthonról.

Örülök, hogy találtam egy ilyen barátot, mint K., akivel a vacsink felett a konyhában az iPad-jén zenét hallgattunk és hangosan énekelhettük a dalszöveget anélkül, hogy ez a másikat zavarta volna. Órákig ültünk a kanapén és bámultunk filmeket. A mekiben a sorban állva a kínálatot bámulva azt mondta, "Meg kéne látogatnod Amerikában!", amivel abszolút egyetértettem és próbáltam kifejezni, hogy az mennyire szuper lenne, de a pénztárcám nem mostanában fogja megengedni, hogy odáig nyújtózkodjam. Aztán jót röhögtünk azon, milyen vicces lesz 20 év múlva találkozni az USA-ban, amikor már mindketten 40 körül járunk.

Bonne nuit/ Jó éjszakát! :)

A Nausicaá akvárium és Boulogne-sur-Mer, avagy tigriscápák és tengerillat

A harmadik franciaországi hétvégémen a Nausicaá akváriumba utaztunk a hosztcsaládommal. Az apuka és az anyuka ugyanannál a sportszereket gyártó cégnél dolgoznak és a melóhelyüktől kaptak kedvezményre jogosító kuponokat a Nausicaá nevű hatalmas akváriumba, Lille-től északra, az Északi-tenger partján, Boulogne-sur-Mer-ben. Megkérdezték, hogy velük tartok-e, amire nagy Yes-szel válaszoltam, aztán felajánlották, hogy ha nem vagyok kíváncsi az akváriumra, megnézhetem nyugodtan a várost is. Először városnézésre szavaztam, mert régen sokat jártunk a Tropicariumba és ezt valami hasonlónak képzeltem el, szóval gondoltam érdekesebb lehet számomra egy francia város felfedezése. Google barátunktól azt az információt sikerült beszerezni, hogy van egy bazilikája a városnak. Hétközben megkérdeztem barátokat Facebookon, hogy ők melyiket választanák és mindenki a városnézésre szavazott. Arra gondoltam, viszem a könyveimet és franciát tanulok majd egy kávézóban, amikorra már szétfagytam a többórás városnézés és fényképezés után. Az akvárium nyilván csak a kicsiknek lehet élvezetes. Pénteken délelőtt sulim volt, és a tanárom mindig megkérdezi, hogy mik a terveim a hétvégére. Meséltem neki, hogy van ez a lehetőség az akváriummal, de valószínű nem megyek be, ő pedig elmesélte, hogy egy barátja nemrég költözött Boulogne-sur-Mer-be és egyébként maga a város elég lepukkant, szegényes, nincs sok látnivaló. Az akváriumban viszont vannak cuki kis pingvinek, amiknek éppen nem emlékezett a nevére. Ekkor eldöntöttem, hogy az akváriumba fogok menni, és este meg is beszéltem a hosztszülőkkel, hogy velük tartanék. Persze, semmi akadálya, mondták, megbeszéltük hogy reggeli után indulunk.

Az út kicsit több mint másfél órás volt, zenét hallgattunk, néztük az elhaladó kamionokat, amik egy kétéves kis srác számára a világa középpontját jelentik. A tengerhez közeledve egyszer hirtelen hatalmas köd közepén találtuk magunkat, eltűnt oldalról a táj, de aztán később újra kitisztult. Apuka az autópályán, még elindulás előtt nem sokkal egyszer csak hatalmasat fékezett. Kiderült, hogy azért, mert többel hajtott a megengedett sebességnél és észrevette a kamerát a pálya szélén. Pech, mondta, mert mindenképpen ki fogják neki küldeni a csekket a pénzbírságról. Calais-nál menekülteket és rendőröket láttunk az út szélén, és az Angliába vezető Csalagút bejáratát is megmutatták, hogy hol van, mert ott haladtunk el nem messze tőle. Aztán megérkeztünk Boulogne-sur-Merbe, egy szeles tengerparti kisvárosba, ahol egy lélek sem járt az utcán.

Ahogy kiszálltunk a kocsiból, megcsapott a tenger illata és ujjongtam egy sort. A kislány közölte, hogy fúj, milyen büdös, szóval vicces volt a két különböző reakció. Hát igen, nem mindegy hogy valaki hozzá van szokva valamihez vagy csak ritkán veheti ki a részét benne.

Az akváriumba érve tájékoztatva lettünk, hogy éppen fókashow van, ha sietünk, még láthatunk belőle valamit. Sprint 5-en plusz egy babakocsival! A végét még láttuk, fergeteges volt ahogy 5 oroszlánfóka akrobatikázik fel-alá egy medencében, 2 idomár társaságában. A következő néhány órában bejártuk az akváriumot, ráját simogattunk és rengeteg halat, tigriscápát, teknőst, tengeri növényeket láttunk. Az akváriumban vetítenek filmfelvételeket is a halászatról például, de van hajó is, amibe besétálsz és gyakorlatilag a tengeren vagy, dobál fel-alá a hajótest, előtted szélvihart és hatalmas hullámokat látsz az ablakon keresztül, és hallod a zaját. Szegény kislány itt fél perc után tengeri beteg lett. Az akváriumban végig minden ki van írva francián kívül angolul is. Néhány halfaj azok közül amiket láttunk, természetesen a teljesség igénye nélkül, amiknek a nevét felírtam: palette surgeonfish (palettás doktorhal) - ő gyönyörű szép kék és sárga, western clownfish (bohóchal) - ő Némó, cardinal fish (kardinálishal) - ő tök jó csíkos és kicsi és egy csillagra hasonlít, common seahorse (sárga csikóhal) - a csíkóhalak számomra nagyon furcsa és idegen szerzemények, nekem nem tetszik, ahogy furcsán inganak előre-hátra, de amúgy szép színűek és alakúak.

Az étterem a tigriscápák medencéjére néz le, amiben van valami szuper. A medencén gyakorlatilag egy kikötő van, onnan nézelődtünk lefelé és a többiek szóltak, hogy menjek le is, mert nagyon szép. Lépcső vezetett oda, ahol aztán rendesen elérzékenyültem és megtelt a szemem könnyel. Filmekben láttam ilyet korábban. Előttem egy nagy, homorú üvegmedence és azon keresztül cápák és teknősök úszkálnak tőlem néhány méterre. Filmcímet nem tudok mondani, de tudjátok, mire gondolok. Most láttam ilyet először, és ahogy ott álltam, arra gondoltam, hogy már ezért megérte kiutazni Franciaországba. Gyönyörű volt! Azt sajnálom, hogy fényképet nem csináltattam a hosztszülőkkel, annyira el voltam feledkezve mindenről.

Képeket és videókat láthattunk a Maldív-szigetekről és a Seychelles-szigetekről, mangrove mocsarakról és a védett tengeri területekről. Meg néha kaméleonok nyújtogatták a nyelvüket ránk.

Ráját simogatunk a kislánnyal. Nagyon cuki volt, egyszer csak azt mondta nekem, hogy "Te nem is félsz tőlük!" amikor könyékig belelógtam a medencébe. Hát, láthatóan ő sem félt tőlük, szóval oda-vissza szaladgáltunk a medence szélén mindig oda, ahol a ráják voltak. Egyébként a fiatalabb, kisebb példányoknak puhább volt a bőre, a nagyobbaknak érdesebb.

" Amikor kicsik, a halak a part közelében maradnak. Amikor felnőnek, kimennek a tengerre."

" A hajóroncsok házként funkcionálnak a tengeri állatok számára. Hé, ti morénák! Bújócskáztok?"

 

Ezeket a cuki kis pingvineket franciául manchotoknak hívják. Ez magyarul nem más, mint pápaszemes pingvin, az egyetlen afrikai pingvinfaj.

- Hé, haver, gyere már le, bandázz velünk!

- Szakadjatok le rólam!

- Na ne már, tök móka lenne! Úszunk, aztán lazulunk egyet a parton.

- Kösz, engem ez nem izgat.

- Naaaa!

- Kopjatok le.

Ez pedig az antiszociális manchot rövid története volt a társaival. Ez van ha sok kis állat van kis helyen összezárva és az egyik magányra vágyik. Egyébként a kicsik közül már egyik sem Afrikában született, hanem mind különböző nyugat-európai állatkertekben.

a két éves kis srác fényképez :D

Ez egy nagyon boldog pillanat volt. 3 éve Hágánál jártam utoljára az Északi-tenger partján, amibe kicsit több mint 3 éve szerettem bele. Most pedig újra láthattam, érezhettem az illatát és élvezhettem a szél fújását.

Lovagoltak a tengerparton. Később láttuk ugyanezeket a lovakat, ahogy körbe-körbe kergették egymást, és azt beszéltük, hogy mennyire szép látvány.

Hazafelé almás pitét ettünk és Lilo&Stitch-et néztünk a kocsiban. Jól választottam, hogy a Nausicaá-ba mentem, Boulogne-sur-Mer épületei egyébként szürkék és egysíkúak, mert a háború után épült újra a város.

Készítettem egy kis videót is az akváriumban felvett 15 másodperces klipekből, amit Németországon kívül bárhonnan nézhettek:

A legközelebbi bejegyzésig, Au-revoir, tout le monde!

Kortrijk, Belgium - egy cseppnyi UNESCO világörökség

Éppen egyedül vagyok a házban, ülök a konyhaasztalnál és zenét hallgatok. Tökéletes idő van a blogolásra. A következő két hét suliszünet Franciaországban és a hosztcsaládom elutazott nyaralni egy hétre. Nem, nem voltam meghívva, de nincs is ezzel semmi gond, ezt a nyaralást már akkor lefoglalták, amikor még egymás létezéséről sem tudtunk, és nyelvsulim lesz és ismerősökkel lógok. (Minimális felelősségem van, etetem a kislány halait és a szomszéd macskáját.) Ma például életem egyik legfincsibb tésztasalátáját sikerült összeállítanom, amiben 2 olyan zöldség is volt, amit eddig még soha nem ettem - az egyik retekhez, a másik brokkolihoz hasonlít. Ezen kívül répa, cékla, kukorica, csirke, saláta, kruton és olívaolaj. Egy kanadai sráccal, egy német lánnyal, 3 amerikai lánnyal és egy angol lánnyal dumáltunk pár órát egy kajáldában többek között a mormon vallásról, mert az egyik amerikai és az angol lány mormon misszionáriusként vannak itt. Sokat megtudtunk a vallásukról és a missziójukról, ami nagyon érdekes volt, bár én elég szkeptikus vagyok a szélsőséges dolgokkal szemben és ez nekem annak számít, szóval csak az információkat gyűjtöttem be. Amikor felajánlották, hogy tanítanak a Book of Mormon-ról, leülhetünk beszélgetni, megköszöntem és nemet mondtam. Katolikusként nevelkedtem, jártunk Karácsonykor és Húsvétkor misére, de ma már ezeket sem tartom. Szeretnék eljutni itt Lille-ben egy misére majd, ha már többet értek franciául, de csupán kíváncsiságból, látni, hogy miben különbözik például a fehérvári Bazilika miséjétől.

Na, de most az egyik kiruccanásomról szerettem volna mesélni, szóval utazzunk el Belgiumba, de csak pár lépésre a határtól, igazán nem messze Lille-től!

A második franciaországi hétvégémen szombaton kocsiba ültünk és elautókáztunk Kortrijk-ba. Ez egy belga kisváros Lille-től kb. fél órára. Ahogy kisétáltunk a mélygarázsból fel a plázába, majd ki az utcára és előkapartam a fotógépemet a táskámból, a hosztszüleim felajánlották, hogy sétáljak fél órát tőlük külön és fotózzak nyugodtan, mert a gyerekekkel a tömegben nem nagy móka, figyelni kell rájuk. Rollerrel rótták a köröket a gézengúzok. Mi mást mondhattam volna, mint egy hatalmas igent, és megkérdeztem, mit javasolnak, merre induljak el, lévén még sosem voltam a városban - visszafelé a pláza irányába vagy előre. A hosztpasi közölte, hogy a Begijnhof-ot szerinte érdemes lenne megnéznem, és megmutatta a táblát ami jelzi, hogy merre kell menni. Fél óra múlva találkozunk a főtéren! Oké, elindulok, kanyarognak a kis utcák, követem a táblát, aztán belebotlok egy templomba. Nem vagyok biztos benne, hogy ez volna a Begijnhof, de fotózok párat.

Miasszonyunk-templom - Onze-Lieve-Vrouwekerk te Kortirjk

A Begijnhofot még mindig nem találtam, de sétáltam tovább és kiértem a Leie folyóhoz, és lefotóztam a két tornyot is, ami előttem termett. 

Boreltoren

Leie folyó

Visszaindultam a templom irányába, ahol szembejött velem a család és megkérdezték, hogy megtaláltam-e a látnivalót, én meg közöltem, hogy sajnos nem. Mondták, hogy majdnem biztosak voltak benne, hogy el fogok menni mellette, mert egy kis kapun kell bemenni és ezt nem említették. Szóval a kislány a rollerén robogott visszafelé, én futottam mellette, és visszavezetett a Begijnhofhoz, amiről időközben az is kiderült, hogy az UNESCO világörökség része. Tündérien varázslatos kis hely, engem valamiért A gyűrűk urára emlékeztetett. Sajnos a képek nem adják vissza a hangulatát.

Sint-Maartenskerk

A kis séta után beültünk egy kávézóba és amíg a többiek gofrit ettek, cukorkát rágcsáltam és Kriek-et, meggysört ittam. Aztán irány haza!

Néhány napja belementem egy olyan Facebook beszélgetésbe egy régi ismerőssel, ami napokra lesokkolt. Közölte velem, hogy akkora nagy világpolgár lettem, hogy már nem is tudom mi a magyar, és nem is leszek ugyanolyan magyar többé, mint amilyen voltam. Ő tudja, mert neki vannak barátai akik miután hazamentek külföldről Magyarországra, már nem voltak ugyanazok az emberek akik voltak, mielőtt kiutaztak volna. Kérdezem én, hogy van azzal valami probléma, hogy nem vagyunk többé ugyanazok az emberek? Feltétlenül rossz dolog ez? Miért nem vagyunk képesek a hazatérőtől megkérdezni, hogy milyen volt? Miért nem vagyunk kíváncsiak 1-2 fényképére vagy 1-2 történetére? Számon lettem kérve, hogy a magyar barátaim kíváncsiak-e rám és hogy én valaha rákérdezek-e náluk, hogy hogy vannak. Elmeséltem, hogy igen, vannak olyan e-mail címek és Skype felhasználónevek a számítógépemen, akik valódi embereket takarnak. De az is igaz, hogy veszítettem el barátságokat, és szakadtam el emberektől, de lettek új barátaim is, és van néhány város, ahová ha elutazom, van idegenvezetőm és szállásadóm, akivel osztunk meg közös vicces történeteket. Rossz dolog az, hogy engedünk el olyan embereket, akikkel már nem tudunk együttműködni, mert mind a ketten más irányba szeretnénk tovább haladni?

Én ezekre a buta kérdésekre nemmel válaszolok. 

Egyszer majd elmesélem egy bejegyzésben, hogy milyen érzés volt örökre elveszíteni egy barátot, akivel egy hónapra teljesen összenőttem, de akivel valószínűleg soha többet nem fogok találkozni. De ezt majd csak akkor, ha már elég erős vagyok, mert még mindig azonnal sírhatnékom támad, ha utolér a rossz érzés.

Addig is, lesz még sok utazós-világjárós poszt Franciaországból és csütörtökön foglaltam 5 napos családi vakációt Athénba, szóval augusztusban irány a görög főváros!

Egy aktuális kedvenc zene:

"Trade our places

Take no chances

Bind me 'til my lips are silent

Stay where you are

Ever, after

Chasing things that we should run from

I'm feeling capable of

Seeing the end

I'm feeling capable of

Saying it's over"

Au-revoir!